Búcsú Venczel Verától

Elveszíteni valakit vagy valamit mindig fájdalommal jár. Különösen akkor, ha a veszteség személyes. Ám létezik egy fájdalom, amit a közös veszteség okoz. Egy seb, egy sérülés, amit éppen az tesz annyira fájdalmassá, hogy mindannyiunkat érint. Ott lebeg köztünk a boltban, a sétálóutcán, a színházban, a munkában, a piros lámpánál állva, az Érsekkertben sétálva. Egy örök és beforratlan seb, amit egy olyan közös érték elvesztése okozott, ami pótolhatatlan űrt hagyott hátra maga után mindannyiunkban.

Venczel Vera elment. Megtért a teremtőhöz, hogy elfoglalhassa méltó helyét az örökkön fénylő egri csillagok egén. Fentről tekint le szeretett városunkra, s benne minden gyászoló egrire. Kelemen Csaba és Venczel Vera – Dobó István és Vicuska – most már együtt vigyázzák városunk földi létben járó csillagait.

Sosem múló fájdalommal a szívünkben emlékezünk reá. Emlékezünk és emlékeztetünk, hogy soha ne felejthesse el senki, hogy élt egyszer egy Venczel Vera nevű színészlegenda, minden egri Vicuskája, aki életében olyan csodálatos dolgot adott ennek a városnak, amiért örökre hálásak leszünk mi, egriek.

Most mi, akiket az egriek bizalmukkal ruháztak fel, szívünk minden szeretetével köszönjük ezt neki, s minden bánatával búcsúzunk tőle.

Jó utat, Vicuska! Jó utat, Vera!