JÚNIUS 12-ÉN MOZGÁS ÉJSZAKÁJA EGERBEN
Több mint harminc sportág, látványos bemutatók, fáklyás futás, kerékpáros felvonulás és éjszakába nyúló közösségi sportélmények várják az érdeklődőket június 12-én, pénteken az Érsekkertben és a Kemény Ferenc Sportcsarnok környezetében.
A tavalyi év nagy sikere után Eger 2026-ban is csatlakozik a Mozgás Éjszakája országos programsorozathoz, amely az Aktív Magyarország Program támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének koordinációjával valósul meg. Az ország egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvénye idén közel száz helyszínen várja a résztvevőket, közös céllal: minél több emberrel megszerettetni a rendszeres mozgást és az aktív életmódot.
Az egri rendezvény június 12-én, pénteken 18 órakor kezdődik, és várhatóan több ezer résztvevőnek kínál lehetőséget arra, hogy ingyenesen próbáljon ki különböző sportágakat. Az Szmrecsányi Lajos Érsekkert és a Kemény Ferenc Sportcsarnok területén több mint harminc helyi sportegyesület, civil szervezet és intézmény mutatkozik be.
A hivatalos megnyitóra 19 órakor kerül sor a körcsarnokban. A közös fitness flashmob és az ugrálókötél-show már önmagában is látványos élményt ígér, ezt követően pedig késő estig váltják egymást a színpadi programok: aerobik, zumba, pilates, fitness, rock and roll és táncbemutatók gondoskodnak a hangulatról.
A programkínálat rendkívül sokszínű. A látogatók kipróbálhatják többek között a kézilabdát, a streetballt, a teqballt, az asztaliteniszt, a street workoutot, az ugrálókötelezést, valamint számos küzdősportot. A birkózástól a thai-boxon és karatén át egészen az aikidóig és a kempóig több sportág képviselői várják az érdeklődőket. Kiemelt szerepet kapnak a parasportok is, amelyek a sport közösségépítő és befogadó erejére hívják fel a figyelmet.
Különleges élményt ígér a 19.30-kor rajtoló, mintegy 15 kilométeres kerékpáros felvonulás is. A résztvevők az Érsekkertből indulva két szakaszban járják be Eger városrészeit. Az első kör a belvárost és a Felsővárost érinti: a Dobó téren, a Minaret környékén, a Cifrakapu városrészen és a patakparti kerékpárúton halad végig a mezőny. A második szakasz Lajosváros felé vezet, érintve többek között a Külsősor utcát, a Faiskola környékét, a Mátyás király úti kerékpárutat, valamint a Nagyrét térségét.
Felsővárosi szakasz vonalvezetése (utcabontás)
Rajt (Eger Sportcsarnok, szökőkút) – Táncsics M. sétány – a Klapka Gy. utcán át az Eszperantó sétány felé – balra a Kossuth L. u – jobbra a Fellner J u.- jobbra a Széchenyi u. – jobbra Érsek u. – Dobó tér (a szobor megkerülése) 1. összeváró pont
Tovább a Szent J. u. - jobbra a Széchenyi u.- jobbra Dr. Sándor I. u – Eger patakon keresztül Markhot F u. – balra Knézich K. u. (Minaretnél) – a Tűzoltó múzeum előtt a híd után jobbra a patakparti kerékpáros útra a Malom u-ig 2. (feltételes) összeváró pont Cifrakapu tér
Balra tovább a Malom u-ra majd jobbra a Malomárok u. – végig a Vallon u-ig – jobbra ford. után a Vallon u-on végig a Cifrakapu u-ig – itt jobbra ford. után a Cifrakapu u-n, majd a Régi Cifrakapu u-n a Cifrakapu téren át a Jankovics D. u. – Balassa B. u – balra a Knézich u – balra a Torony u. érintésével a Harangöntő u. – jobbra a Dobó I. u. – végig a Dobó I. úton a Tinódi S. térre – jobbra ford. Kossuth L u. – balra Egészségház u. – keresztezve a Klapka Gy. u-t vissza a Táncsics M. sétányra – Szökőkút (pihenőhely) összeváró pont
Indulás a 2. körre – Lajosvárosi szakasz : (Eger Sportcsarnok, szökőkút) – Ady E. u – jobbra Sas. u.- vasúti átjáró után balra Breznai u. – a Külsősor u-on át a Faiskola u-ra – a Faiskola u-n hosszú egyenes után balra a Külső sor u-ra – áthaladás a vasúti átjáron és tovább a Külsősor u-n 3. (feltételes) összeváró pont ZF parkolója az út jobb oldalán
Tovább végig a Külsősor u-n egészen a Mátyás K. úti kerékpáros útig – azon jobbra ford. után végig a kerékpárúton – a Széna térrel szemben jobbra kanyarodás után a Sas u. felé – a Sas u-n az Ady E u-ig – a kereszteződésben balra ford. majd 10m után jobbra ford. a Bajza J. u. felé – a Szent I. térnél a Haranglábál balra ford. a Tinódi S. u-ra – az u. végén balra a Károlyi M u-ra (patakpart) – ott balra a Nagyrét u-ra majd jobbra a Mocsáry L. u-ra – keresztezve a Hadnagy u-t tovább a Táncsics M. sétányra – a Termálfürdő hídjánál balra ford. a szökőkúti célhoz.
A felvonulás nem verseny, hanem közösségi sportesemény, amelynek célja, hogy a résztvevők biztonságos körülmények között, együtt fedezzék fel a várost kerékpárral. Az útvonal több pontján összeváró helyek segítik, hogy a csoport együtt haladhasson, így a program családoknak és kevésbé gyakorlott kerékpárosoknak is ajánlható.
A rendezvény egyik legkülönlegesebb programja a 2. Egri Fáklyás Futó Fieszta, amely 21 órakor indul az Érsekkert szökőkútjától. A résztvevők fáklyákkal megvilágított útvonalon teljesíthetik az egy kilométeres körpályát, akár egy, három vagy hét kör megtételével. Ugyancsak 21 órakor indul a nordic walking program, amely azok számára kínál lehetőséget az aktív kikapcsolódásra, akik kevésbé intenzív mozgásformát keresnek.
A részvétel valamennyi programon ingyenes, ugyanakkor a szervezők kérik az érdeklődőket, hogy előzetesen regisztráljanak a Mozgás Éjszakája hivatalos honlapján. Az előregisztráció segíti a szervezést, és hozzájárul ahhoz is, hogy Eger minél eredményesebben szerepeljen az országos program helyszínei között.
Június 12-én tehát ismét a mozgásé lesz az este Egerben. A cél változatlan: együtt sportolni, új mozgásformákat felfedezni, közösségi élményeket szerezni és megtapasztalni, hogy a sport valóban mindenkié.
