Jumurdzsák blogja - A második
...mert Jumurdzsák él, és blogol...
Lassan eltelt a tél, lekerült a gipsz. Egy darabig őrizgette, virágok kerültek rá, aztán vár, török és magyar katonák. Minden kis barátom hozzátett valamit az egri csillagok képregény változatához. Májusra elkészült. Csodájára jártak a helységből leendő osztálytársaim, komoly harcok folytak közöttük, ki legyen majd a padtársam.Az egri csillagok szép lassan saját történetemmé vált. Lassan kihagytam a mesémből azt az apró tényt, hogy Gárdonyi Géza már kitalálta előttem az „alapsztorit".
Június elején felfordult velem a világ: szüleim bejelentették, ha már ennyire szeretem az Egri csillagokat és a Bibliát, hát elvisznek Egerbe. (A Szentföldi kirándulást pénzügyi okokból nem ajánlották fel, meg aztán akkoriban kellett volna várnom egy nyugati útra, ami persze keleti.)
Elérkezett a nagy nap, elindultunk. A könyvet persze vittem, hogy a szüleim beazonosítsák a helyszíneket. (Én még nem tudtam olvasni, ilyen szempontból jobb lett volna Jeruzsálem, mert a Képes Biblia ugye, tele volt rajzokkal.)
Örökkévalóságnak tűnt, amíg elértük azt a bizonyos „Eger" táblát. És eleredt az eső. Akkor most elmarad az ostrom? Rettenetesen féltem. Szerencsére mire a várhoz vezető út tövében leparkoltunk, már csak szemergett. A világhódító boldogságával és magabiztosságával rohamoztam a kapu felé. És mindent megtaláltam. A hatalmas kőgolyókat és bástyákat, rácsokat, lőréseket. Egyedül Vicáék lehettek szabadságon, Dobó kapitánnyal. Lefelé menet egy cukrászda is akadt. Szétlőttük a tortát málnadarabokkal, a romokat meg eltakarítottuk. Még néhány újabb csoda, a Minaret, a főtér, a fürdő és irány haza. Egy nap alatt elfoglalni és belakni Egert – keveseknek sikerült előttem.