HIRDETMÉNY
Néhai Domány János születési neve: Domány János, születési helye, ideje: Erdőkövesd, 1952. november 21., anyja születési neve: Murányi Mária, özvegy családi állapotú, volt 3252 Erdőkövesd, Hunyadi János út 214. szám alatti lakos 2025. december 18. napján elhunyt.
A tartós helyettes felhívja az örökhagyó ismeretlen személyi adatú örökösét– a Hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény (Hetv.) 63 - 65. §-ai alapján – arra, hogy igényeiket a hirdetményi kézbesítésétől számított 30 napon belül a közjegyzőnél jelentsék be.
Ha az ismeretlen öröklésben érdekelt az igényét a hirdetményben megadott határidőn belül nem jelenti be, az eljárás további szakaszában őt, mint öröklésben érdekeltet és igényét figyelmen kívül kell hagyni.
Amennyiben a fent megadott határidőn belül a hagyatékra örökösként érdekelt nem jelentkezik, a közjegyző a Hetv. 64. § (3) bekezdése alapján a Magyar Állam törvényes öröklését állapítja meg és a hagyatékot – figyelemmel a hagyatékra más jogcímen bejelentett igényekre is – az általános szabályok szerint adja át.
A tartós helyettes a hirdetményt elektronikus úton megküldi a Magyar Országos Közjegyzői Kamarának, annak érdekében, hogy gondoskodjon a hirdetmény elektronikus közzétételéről. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara a hirdetmények közzétételére az interneten folyamatosan elérhető, nyilvános, díjmentesen megtekinthető elektronikus nyilvántartást működtet. A hirdetmény közzétételéhez fűződő jogkövetkezmények a Magyar Országos Közjegyzői Kamara nyilvántartásában való közzététel alapján állnak be.
A tartós helyettes ezt a hirdetményt azzal a felhívással küldi meg a közjegyző székhelye szerint illetékes Egri Polgármesteri Hivatalnak, hogy szíveskedjenek e hirdetményt a Hivatal honlapján az érkezését követő munkanapon a közzététel időpontjának megjelölésével együtt 15 napra közzétenni, majd a közzététel 15. napján e tényről a közjegyzőt a közzététel napjának és időtartamának megjelölésével a fenti közjegyzői ügyszámra hivatkozással díjmentesen, elektronikus úton értesíteni.
Eger, 2026. október 28.
Dr. Szabóné dr. Hüse Gabriella Mária
tartós helyettesként kirendelt nyugalmazott közjegyző
