Ugrás a fő tartalomhoz
2024. október 16. | Gál

Önkormányzati Hirdetmény

Létrehozva: 2021. március 18.  |  Utoljára frissítve: 2021. március 18.

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármestere 2021.március 17. napján megalkotta az alábbi rendeletet, így azt kihirdetem:



Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

6/2021. (III. 17.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2020. évi költségvetéséről,

módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló

5/2020. (II. 27.) önkormányzati rendelet módosítására

 

 Eger Megyei Jogú Város Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021.(I.29.) Korm.rendelet 1. §-ában kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel, figyelemmel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésére, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV törvény 24. § -ban meghatározott feladatkörében eljárva Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése rendeletalkotási hatáskörét gyakorolva a következőket rendeli el:

 

Módosuló rendelkezések

1. §

 

(1) Az Önkormányzat 2020. évi költségvetéséről, módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló 5/2020. (II. 27.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R.) II. Rész – Az Önkormányzat költségvetésének bevételei és kiadásai – 2. § (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul:

 

„(1) A Közgyűlés az Önkormányzat 2020. évi költségvetésének a finanszírozási műveletek bevételével csökkentett bevételi főösszegét 12.963.496.943 Ft-ról 489.656.988 Ft-tal 13.453.153.931 Ft-ra, a finanszírozási kiadásokkal csökkentett kiadási főösszegét 36.952.590.290 Ft-ról 432.860.074 Ft-tal 37.385.450.364 Ft-ra ezen belül:

 

a) működési bevételeket 11.162414.716 Ft -ról 369.585.331 Ft-tal 11.532.000.047 Ft-ra
ebből:      
aa) intézmények és az      
önkormányzat működési bevételei 2.521.322.169 Ft-ról 46.106.621 Ft-tal 2.567.428.790 Ft-ra
       
ab) közhatalmi bevételek 4.662.858.289 Ft-ról - 154.550 Ft-tal 4.662.703.739 Ft-ra
ac) önkormányzatok költség-      
vetési támogatása 3.148.178.792 Ft-ról 165.764.093 Ft-tal 3.313.942.885 Ft-ra
ad) működési célú támogatások      
államháztartáson belülről 678.147.462 Ft-ról 101.559.137 Ft-tal 779.706.599 Ft-ra
(ebből TB alaptól 56.843.300 Ft)      
ae) működési célú átvett      
pénzeszközök 151.908.004 Ft-ról 56.310.030 Ft-tal 208.218.034 Ft-ra
(ebből kölcsön visszatérülés 88.834.000 Ft)      
       
b) a működési kiadásokat 16.223.537.183 Ft-ról - 67.417.079 Ft-tal 16.156.120.104 Ft-ra
ebből:      
ba) személyi juttatásokat 5.268.444.642 Ft-ról 89.915.983 Ft-tal 5.358.360.625 Ft-ra
bb) munkaadókat terhelő járulékok      
és a szociális hozzájárulási adót 982.558.795 Ft-ról 15.536.392 Ft-tal 998.095.187 Ft-ra
bc) dologi kiadásokat 7.547.323.103 Ft-ról - 271.051.838 Ft-tal 7.276.271.265 Ft-ra
bd) ellátottak pénzbeli juttatásait 86.180.000 Ft-ról 400.000 Ft-tal 86.580.000 Ft-ra
be) egyéb működési célú kiadások 1.990.173.436 Ft-ról - 59.216.051 Ft-tal 1.930.957.385 Ft-ra
(ebből kölcsön nyújtás 88.834.000 Ft)      
bf) tartalékok 348.857.207 Ft-ról -156.998.435 Ft-tal 505.855.642 Ft-ra
       
c) a felhalmozási bevételt 1.801.236.777 Ft-ról 119.917.107 Ft-tal 1.921.153.884 Ft-ra
ebből:      
ca) felhalmozási bevételek 224.007.712 Ft-ról 290.944 Ft-tal 224.298.656 Ft-ra
cb) önkormányzatok költségvetési támogatása 0 Ft-ról 615.514.000 Ft-tal 615.514.000 Ft-ra
cc) felhalmozási célú támogatások      
államháztartáson belülről 1.531.050.065 Ft-ról - 495.897.837 Ft-tal 1.035.152.228 Ft-ra
(ebből TB alaptól - Ft)      
cd) felhalmozási célú átvett pénzeszközök 46.179.000 Ft-ról 10.000 Ft-tal 46.189.000 Ft-ra
(ebből kölcsön visszatérülés 46.158.000 Ft)      
       
d) a felhalmozási kiadások 20.729.053.107 Ft-ról 500.277.153 Ft-tal 21.229.330.260 Ft-ra
ebből:      
da) beruházások összegét 18.289.061.315 Ft-ról 19.838.086 Ft-tal 18.308.899.401 Ft-ra
db) felújítások összegét 1.833.572.791 Ft-ról 63.731.228 Ft-tal 1.897.304.019 Ft-ra
dc) egyéb felhalmozási kiadások 164.819.117 Ft-ról 542.281.546 Ft-tal 707.100.663 Ft-ra
(ebből: kölcsön nyújtás 9.500.000 Ft)      
dd) tartalékok 441.599.884 Ft-ról - 125.573.707 Ft-tal 316.026.177 Ft-ra

 

módosítja.

 

(2) A R. 2. § (2) bekezdése a következők szerint módosul:

 

„(2) A 2020. évi költségvetési bevételek és költségvetési kiadások különbözete – 23.932.296.433 Ft (költségvetési hiány). A költségvetési hiány finanszírozásához, valamint a fejlesztési célú hitelek törlesztéséhez, továbbá a 2020. évi megelőlegezett központi támogatás visszafizetéséhez 24.620.537.399 Ft finanszírozási bevétel bevonására volt szükség. Belső finanszírozásból (előző évi maradványból) 23.957.456.786 Ft-ot, külső finanszírozásból (fejlesztési célú hitelfelvétel) 663.080.613 Ft-ot kellett igénybe venni. A belső finanszírozás három részből áll, az előző évben fel nem használt működési és felhalmozási támogatással megvalósuló pályázatok eredeti előirányzatként történő tervezéséből 20.930.668.985 Ft értékben, a költségvetési egyensúly biztosításához szükséges 516.376.707 Ft maradvány igénybevételből, valamint egyéb feladatokhoz igénybe vett maradványból 2.510.411.094 Ft összegben. A fejlesztési célú hitelfelvétel tervezett összegéből a 2019. évi áthúzódó hitel 167.562.536 Ft. Az előző évi maradványból 5.647.272.569 Ft működési maradvány, 18.157.549.826 Ft felhalmozási maradvány. A működési kiadás működési bevételt meghaladó összege 4.624.120.057 Ft, míg a felhalmozási bevételeket meghaladó felhalmozási kiadások összege 19.308.176.376 Ft. A finanszírozási célú bevételek tartalmaznak a fentieken kívül forgatási célú belföldi értékpapír beváltást 300.000.000 Ft összegben."

 

2. §

 

(1) A R. 3. § (1) bekezdése a következők szerint módosul:

 

„(1) A Közgyűlés a 2. §-ban megállapított 38.373.691.330 Ft bevételi főösszeget bevételi források (fejezetek) szerint az alábbiak alapján hagyja jóvá:

 

a) Költségvetési szervek bevételei 4.455.234.065 Ft
  (I. fejezet)  
b) Önkormányzati feladatok saját bevételei 6.226.065.905 Ft
  (II. fejezet)  
c) Helyi önkormányzatok támogatásai 3.929.456.885 Ft
  (III. fejezet)  
d) Önkormányzati támogatások államháztartáson belülről  
  és átvett pénzeszközök 696.238.664 Ft
  (IV. fejezet)  
e) Támogatási kölcsönök igénybevétele és visszatérülése 134.992.000 Ft
  (V. fejezet)  
f) Finanszírozási bevételek 22.931.703.811 Ft
  (VI. fejezet)  

 

„(1)/A. Az egészségügyi feladatokhoz az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye 56.843.300 Ft-ot vesz át az Egészségbiztosítási Pénztártól működési célú támogatás államháztartáson belülről bevételként."

 

(2) A R. 3. § (3) bekezdése a következők szerint módosul:

 

„(3) A Közgyűlés a 2. §-ban megállapított 38.373.691.330 Ft kiadási főösszeget kiadási előirányzatok (fejezetek, előirányzat-csoportok) szerint az alábbiak alapján hagyja jóvá:

 

a) Költségvetési szervek működési költségvetés 8.567.051.602 Ft
  (I. fejezet/1 előirányzati csoport)  
b) Költségvetési szervek felhalmozási kiadásai 2.307.197.869 Ft
  (I. fejezet/2 előirányzati csoport)  
c) Önkormányzati feladatok működési költségvetés 3.674.515.483 Ft
  (II. fejezet/1 előirányzati csoport)  
d) Önkormányzati vagyonnal kapcsolatos kiadások 988.019.028 Ft
  (II. fejezet/1,2 előirányzati csoport)  
e) Önkormányzati felújítási kiadások 249.147.238 Ft
  (II. fejezet/1,2 előirányzati csoport)  
f) Önkormányzati nagyberuházások kiadásai 19.323.071.634 Ft
  (II. fejezet/1,2 előirányzati csoport)  
g) Önkormányzati kis- és középberuházások 1.223.890.545 Ft
  (II. fejezet/1,2 előirányzati csoport)  
h) Önkormányzati részesedések 100.000.000 Ft
  (II. fejezet /2 előirányzati csoport)  
i) Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre és átadott pénzeszközök 3.778.217 Ft
  (III. fejezet/2 előirányzati csoport)  
j) Kölcsönök nyújtása 98.334.000 Ft
  (IV. fejezet)  
k) Tartalékok 821.881.819 Ft
  (V. fejezet)  
l) Finanszírozási kiadások 988.240.966 Ft
  (VI. fejezet)  
m) Költségvetési befizetések 28.562.929 Ft
  (VII. fejezet)  

 

 

3. §

 

(1) A R. 4. § (1) bekezdése a következők szerint módosul:

 

„(1) Az önkormányzati költségvetés 3. § (3) bekezdés k) pontjában jóváhagyott kiadási összegből az általános tartalék 6.558.866 Ft."

 

(2) A R. 4. § (2) bekezdése a következők szerint módosul:

 

„(2) Az önkormányzati költségvetés 3. § (3) bekezdés k) pontjában jóváhagyott kiadásának összegéből a céltartalék 815.322.953 Ft, az V. fejezet 2-23-as címszám szerinti részletezés alapján."

 

4. §

 

A R. 14. § (1) bekezdés d) pontja a következők szerint módosul:

 

„(1)
d) az V. fejezet 2-es, 4-10-es, 12-23-es címszámokon szereplő céltartalékok terhére előirányzat-módosítást hajthat végre, amellyel a személyi juttatások előirányzatát is módosíthatja,"

 

Záró rendelkezések

 

5. §

 

(1) Ez a rendelet kihirdetését követő napon lép hatályba és a hatályba lépését követő napon hatályát veszti.

 

(2) A R. jelen rendelet 1. – 4. §-okkal módosított rendelkezéseit 2020. december 31-tól kell alkalmazni.

 

 

Mirkóczki Ádám
polgármester
Dr. Bánhidy Péter
jegyző


< Vissza
Intézze ügyeit elektronikusan!