Októberben dönt a közgyűlés a színházigazgatóról
Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése októberi ülésén határoz a Gárdonyi Géza Színház új vezetőjének személyéről. A pályázati folyamat záró szakaszába érkezett: a jelöltek terveiket már bemutatták a társulatnak, ma pedig a szakmai bizottság hallgatta meg őket.
Ahogy arról korábban hírt adtunk, zajlik a Gárdonyi Géza Színház igazgatói feladatainak ellátására kiírt pályázati eljárás. Kedden a teátrum társulata, csütörtökön pedig a pályázatokat véleményező szakmai bizottság előtt vázolták fel elképzeléseiket a pályázók. Októberben az önkormányzat Kulturális és Idegenforgalmi Bizottsága hallgatja meg a jelölteket.
A színház vezetésére négy pályázó jelentkezett:
• Nagy András, a Gárdonyi Géza Színház színművésze
• Nagy Lóránt, a Budapesti Operettszínház színművésze
• Simon Lajos, menedzser, a Zenthe Ferenc Színház korábbi igazgatója
• Szarvas József, a Nemzeti Színház színművésze
A pályázók közül három jelentkező mellékletekben csatolt szakmai anyaga a város honlapján már elérhető. Az új színházigazgató személyéről az októberi közgyűlésen születik meg a döntés.
