Az „építő püspökre” emlékeztek

Eszterházy Károly, aki 1762 és 1799 között volt Eger püspöke, a XVIII. század talán legműveltebb magyar főpapja volt. A művészet és a tudomány nagy pártfogója, korának egyik legjelentősebb építtetője. Harminchét éves munkálkodásának köszönhetően megújult az egri főegyházmegye. Minden tevékenységében az ország fellendülését, a hosszú török uralom utáni felvirágoztatását tartotta szem előtt-hangsúlyozta előadásában dr. Ternyák Csaba egri érsek az Aranyéletkorúak matinéja című rendezvényen.

Eszterházy Károly 1725-ben egy mélyen hívő katolikus arisztokrata családba született. A jezsuiták pozsonyi gimnáziumában tanult, majd a nagyszombati egyetemen folytatta tanulmányait, 1745-ben nyert felvételt a római Collegium Germanicum-Hungaricum növendékei közé. Megszerezte a teológiai doktori címet, majd 1748-ban hazajött. Papi pályáját Pápán kezdte, váci majd egri püspökként szolgált az egyházban. Pápán ő építtette a plébániatemplomot és a városi kórházat, valamint az egyházmegyében mintegy száz templom építése is az ő nevéhez fűződik. Vácott ő kezdte meg a bazilika építését. 1762-ben  érkezett Egerbe, ahol haláláig az egyházmegye püspöke és Heves vármegye örökös főispánja maradt. Közel négy évtizedes működése alatt jelentősen hozzájárult Eger város építészeti, szellemi, művelődési arculatának kialakításához. Megépíttette az egri Líceumot, amelyet egyetemnek szánt.
1769. november 5-én kezdeményezésére nyílt meg Egerben az első orvosi iskola, melyet egyetemi fakultássá akart fejleszteni. Tervezte egy új katedrális építtetését is, ez az álma azonban már nem teljesülhetett. 1799. március 15-én hunyt el. Munkássága előkészítette az egri püspökség érseki rangra emelését. Elkötelezett harcosa volt a rekatolizációnak. A tekintély, a rend, a fegyelem embere volt, ugyanakkor szerény és szívélyes. Tudását, az egyház felemelkedésének, valamint embertársai javának szolgálatába állította-zárta szavait az egri érsek.