2020. április 06. | Vilmos
Eger.hu

Ismét jól teljesítettek az egri adózók

Létrehozva: 2015. december 29.  |  Utoljára frissítve: 2019. április 02. eger 

(az előirányzatot meghaladóan teljesültek az adóbevételek)


A 2015. évi adóbevételi adatok – Eger gazdaságát illetően - bizakodásra adhatnak okot, hiszen az előző évhez viszonyítva 275,6 millió forinttal nagyobb összeg folyt be a város költségvetésébe. Különösen örvendetes ez annak tudatában, hogy a megelőző év is hasonló bevételi növekedést mutatott, így az utóbbi két évben együttesen 623 millió forintot is meghaladta az adóbevételek emelkedésének nagysága.

 

E mellett fontos azt is kihangsúlyozni, hogy a bevételi többlet nem adómérték növelés miatt következett be. 2015. évre helyi adómérték emelés nem volt, sőt a telekadó, mint az egyik vagyoni típusú helyi adófajta, teljesen kivezetésre került az egri helyi adók rendszeréből.

 

Bár még néhány nap hátra van az évből, de már eddig 4.375 millió forint adóbevétel érkezett az önkormányzat számláira saját bevételként, melyet a város működésére, az itt élők életszínvonalának növelésére, szociális ellátásra, valamint a gazdaság fejlesztésére lehetett illetve lehet majd fordítani.

 

A növekedés elsősorban a gazdálkodók, vállalkozók nagyobb teljesítményének, forgalmának, valamint a megnövekedett idegenforgalomnak volt köszönhető, hiszen az adók többsége tőlük folyt be a büdzsébe.

 

Az önkormányzati saját adóbevételeken belül továbbra is meghatározóak a helyi adókból származó adóbevételek (95,8%). A helyi adóbevételek többsége a helyi iparűzési adóból (72,3%) származott, a vagyoni típusú adók tették ki a helyi adóbevételek 23%-át és az idegenforgalmi adó adta a helyi adók több mint 4,7%-át.

 

Forrás: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Adó Irodája

 

Az önkormányzatiság és ennek alapját jelentő helyi adók (1992.) bevezetése óta 2015. év hozta a legmagasabb adóbevételt Eger Megyei Jogú Városnak, Heves megye székhelyének. A helyi adók többségét kitevő iparűzési adóban, valamint az idegenforgalmi adóban is az idén fizették be legtöbbet az Egerben működő vállalkozások és vállalkozók úgy, hogy közben a törvényben adható adóalanyi körnek 50%-os nagyságú helyi adókedvezményt biztosított az önkormányzat.

 

 

Forrás: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Adó Irodája

 

A grafikon nem tartalmazza az önkormányzatnál beszedett, ám a központi költségvetést megillető adókat, díjakat (pl.: 2013. évtől a gépjárműadó 60%-át, behajtásra kimutatott bírságokat, közigazgatási illetékeket stb.).

 

 

Az adóbevételi többlet egyértelműen a gazdasági növekedésnek volt köszönhető, hiszen a megelőző éveket jóval meghaladóan magasabb volt a decemberben iparűzési adóelőleg kiegészítés címén befizetett adórészek összege (cc.: 390 millió forint), amit akkor kell fizetni az érintett társas vállalkozásoknak, ha az előző évi adatok alapján megállapított iparűzési adójuk várhatóan nőni fog.

 

 

Forrás: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Adó Irodája

 

Az idén a helyi iparűzési adóbevételek növekedtek a legnagyobb összegben 251,7 millió forinttal, az idegenforgalmi adóbevétel is jelentős emelkedést mutat, ennek összege meghaladta a 16,7 millió forintot.

 

 

Forrás: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Adó Irodája

 

A vagyoni típusú adóbevételek csekély összegű csökkenése a telekadó kivezetéséből eredt. A kommunális adónem (annak ellenére, hogy ez az egyik legnépszerűbb helyi adófajta, hiszen ezt a települési önkormányzatok 72%-a kiveti a lakosokra) továbbra sem terheli az egri magánszemélyeket.

A gépjárművek adóztatás országosan egységes feltételek és szabályok mellett zajlik, itt helyi szabályozásra nincs lehetőség. A bevételek - 2013. évtől - immár 40-60%-ban osztódnak az önkormányzat és a központi költségvetés között.

 

Forrás: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Adó Irodája

 

Az adók továbbra is elengedhetetlenül szükségesek a közszolgáltatások és a fejlesztések finanszírozásához, ám Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. évre sem (és 2016. évre sem) emelte a helyi adók mértékeit, nem vezetett be új helyi vagy települési adót és nem szűkítette a már évek óta meglévő helyi önkormányzati adókedvezményeket.

 

2015. évben iparűzési adóban a 2,5 millió forint vállalkozási szintű adóalapig 50%-os kedvezményt vehetnek igénybe a kisvállalkozások. (Jövőre az egészségügyben vállalkozók adóterhei tovább fognak majd csökkenni.)

 

Adókedvezmények révén az egyetlen bevezetett vagyoni típusú helyi adóban – építményadóban - az egri lakosoknak egy lakás után 50%-os helyi adókedvezményt, majd a három vagy több gyermeket nevelőknek, öregségi nyugdíjra, fogyatékossági támogatásra jogosultaknak, illetve a megváltozott munkaképességű tulajdonosoknak további 50%-os adókedvezményt tudtunk Egerben biztosítani. Ennek együttes összege éves szinten 132 millió forintot meghaladta.

 

Teljes díjmentességet biztosítunk két környezetvédelmi adóban is, így továbbra sem kell talajterhelési díjat és a széndioxid kibocsátás után díjat, adót fizetni.

 

Az önkormányzat és a hivatal jelentősen és folyamatosan bővítette adóügyekben az elektronikus szolgáltatások körét, így az elektronikus adóbevallás és adófizetés térnyerése révén egyszerűsödött az adófizetés is.

 

Köszönjük minden Tisztelt Adózónknak, hogy befizetésével hozzájárult Eger Megyei Jogú Város, valamint Magyarország működéséhez.

 

Eger, 2015. december 28.

 

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága



< Vissza