Ugrás a fő tartalomhoz
2024. szeptember 08. | Mária
Az egri belváros építészmérnök szemszögből
Belvárosi helyszíneket, illetve a...
Két felsőfokú szakedző képzés indul
Szeptemberben újabb két területen...
Több mint 20 macskafajta mutatkozott be
Több mint 20 macskafajta, nemzetközi...
Adófizetési határidő: 2024. szeptember 16.
Egerben 2024. szeptember 16-ig fizethetők a...
Iskolapélda, avagy tanévkezdés biztonságosan
A diákok biztonságának fokozása és a...
Megáldották a szőlőtermést
Isten áldását kérték a szőlőtermésre...
Átadták a 25-ös főút felújított szakaszát
22 kilométer, 23 ezer tonna aszfalt,...
Tanévnyitót tartottak a Szakképzési Centrumban
3 százalékkal nőtt idén a...
Becsengettek
Szeptember másodikával indult a...
Három múzeum kutatja a hatvani római erődöt
A következő egy évben két részletben...
Pedagógust választottak Lajosváros csillagának
Szombaton kiderült, ki kapta a Lajosváros...
Szüreti forgataggal őrzik a hagyományokat
Hagyományos felvonulással ünnepelte a...
Évadot nyitottak a Harlekinben
6 új bemutatóval készül az egri...
Újranyit a híres Fekete-terem a gyógyulni vágyók előtt
Újranyit a gyógyító hatásáról híres...
A veretlen világbajnok Boyd Exell
Hétfő délután megérkeztek az első...
Erősebb bajnokságra készül az Eszterházy SC
Két felkészülési mérkőzést játszott...
Az iskolával ismerkedtek meg az elsősök
Iskolanyitogató napot tartottak első...
A gyerekek biztonsága érdekében dolgozik az EKVI
A kevés szakember és a sok faeszköz miatt...
Súlyos beteg kisfiúnak gyűjtötték
Több, mint 50 kutya és vezetője,...
A hét végéig számíthatnak forgalomkorlátozásra
Félpályán lehet közlekedni a Kertész...
Élsportolóként kezelik a lipicai versenylovakat
Készen állnak a szilvásváradi állami...
Emléktornán és Agria Kupán versenyezte
Két felkészülési versenyt is rendeztek...
Isten áldását kérték az új tanévhez
Közel 2300 diák kezdi a tanévet az Egri...
Elektromos fűnyírótraktort teszteltek
Elektromos fűnyírótraktort tesztelt a...
A Fehérlófiával indul a következő évad
Ősztől ismét tartalmas előadásokkal...
Ideglenesen szünetel a meleg víz- és gázszolgáltatás
Tervezett karbantartás miatt Egerben és...
Korlátozzák a mobileszközök használatát
Használatukban korlátozott kategóriába...
Minden idők egyik legjobb fogathajtó világbajnokságára
Tizennégy nemzet 43 versenyzője, köztük...
Véget érnek a nyári iskolafelújítások
Jövő héten nyitnak újra az iskolák. Az...
Motoron jött Koppány, nagyot szólt a várban
Az István, a király 40 éves jubileumi...

Hiedelmek és szokások

Létrehozva: 2012. december 29.  |  Utoljára frissítve: 2019. április 02.

Hiedelmek és szokások az egri szőlők és pincék környékén


Az öregek szerint vasárnapokon és egyházi ünnepeken - Úrnapja, Pünkösd, Gyümölcsoltó Boldogasszony, Szent Anna stb - tilos volt a szőlőbeli tevékenység. Azt tartották, hogy a katolikus nem dolgozik vasárnap, mert a hatnapi munka után a hetediket "az istennek kell szolgálni a templomban". Sokan szombaton csak délig dolgoztak, délután a férfiak pedig pincéztek. Ha mégis előfordult, hogy vasárnap napkelte előtt kiszaladtak a szőlőbe egy kis gyümölcsöt szedni, akkor is a tíz vagy tizenegy órakor kezdődő misére mindig visszaértek. Ha valami mégis munkát vállalt, vagy azért tette, mert nem volt nagyon vallásos, vagy a megélhetése miatt rákényszerült. Azokat, akik megtehették volna, hogy templomba menjenek, de munkára hivatkozva elmaradtak az istentiszteletről, a közösség megszólta. Gyakran előfordult a XX. század elején, hogy a fiatalok el-elmaradoztak a miséről. Ezt a szülők úgy büntették, hogy vasárnap délután sehová nemengedték el őket.

 

Az év folyamán még több olyan nap volt - néhányról később szót ejtünk -, amikor tilosnak számított a szőlőbeli munka. Így pl. permetezés után 8 napig nem lehetett kimenni a szőlőbe, de nagy kánikula idején sem, mert ha "az egri asszonyok bő szoknyája hozzáért a szőlőhöz, a szőlő megsemmisült". 


Egerben a szőlőt - a bő termés reményében - általában növekvő holdálláskor metszették. Ezt a hagyományt a nagy birtokon nem követték. Egyébként a kisebb szőlővel rendelkező gazdák, vagy a szegényebbjei közül is az "egyik hitt neki, a másik nem". Előfordult olyan eset, amikor a metszés idején annak ellenére, hogy napok óta ítéletidő volt, a gazda kiment szőlőjébe néhány tőkét megmetszeni csak azért, mert növekedett a hold. Az öregek ma is egyöntetűen vallják, hogy valaki "hódfottyakor meccett, annak szóevett (szuvas) lett a venyigéje", de ha holdtöltekor csinálta, akkor "meftőtődött" a hordója. Sokan hittek abban is, hogy a nagyon jó borral, vagy többesztendős óborral metszéskor megöntözött tőke ugyanolyan bő termést, magas cukortartalmú szőlőt ad majd, mint amilyenből az a bor készült. Ugyancsak a bőséges termés biztosítása érdekében metszették meg - katolikus módon - a szőlőterület négy sarkán lévő tőkéket. Mások szerint e szokásnak az volt a lényege, hogy a metszést végző ezzel ösztönözze magát a munka mielőbbi elvégzésére. A metszést rendszerint Szent József hetében kezdték, néhány nappal a nyitás után.


A kisebb szőlőterülettel rendelkező gazdák, amikor kimentek a szőlőbe, hozzá sem fogtak a munkához, amíg körbe nem járták a földet. A gazda eközben imádkozott és Isten áldását kérte. A legidősebbek szerint a szőlő körbejárásával az ártó lényeg távoltartását kívánták biztosítani, mások szerint azonban a gazda ilyenkor csak arra volt kíváncsi: milyen a szőlő fejlődése, történt-e lopás, seregély vagy más kártevő állat okozott-e valamilyen kárt.. A nagybirtokon mindezeket a vincellér ellenőrizte.


A szőlőkben tilos volt a káromkodás, a veszekedés és mindenféle erkölcstelen cselekedet. Különösen vonatkozott ez az egyházi tulajdonban lévő szőlőkre. Az öregek szerint ezeket a vallás tiltotta. Úgy vélték, hogy aki a szőlőben valamilyen erkölcstelenséget követ el, annak a "jó isten elveszi a termését". Ezért a nagyobb birtokokon a vincellér, a kisebb szőlőkben pedig a gazda gondoskodott a rendről. AXVIII. században, sőt később is, a városi magisztrátus súlyos pénzbüntetéssel torolta meg a szőlőben történt káromkodást.


Az egri szőlősgazdák és kapások az elemi csapásoktól - főleg a jégveréstől - féltek a legjobban. Különösen gyakori ez júniusban, júliusban. 1798-baugusztusában olyan jégverés volt a városban, amely még a vesszőket is tönkretette, olyannyira, hogy a gazdákat a vihar utáni látvány keserves sírásra fakasztotta. A XIX. század végén nem volt ritka az olyan eset, amikor 4-5 éven keresztül a szőlőkben 30-60%-os kárt okozott a jégeső, de előfordult, hogy a 95-100%-ot is elérte. Még a XX. század elején is a jégkárt tették az elemi csapások közül az első helyre. 


A jégverés elleni védekezésnek több módja ismert- A leggyakoribb, amikor imádkozással kérik az égiek segítését a veszély elhárítására. Széles körben elterjedt, és minden bizonnyal régi keletű szokás a különféle szentelményekkel való megelőzés, védekezés. Vihar közeledtekor szentelt barkát és szentelt gyertyát égettek. Néhányan ma is hisznek abban, hogy ha szentelt barkát elássák a szőlő négy sarkában, a jégvihar elkerüli a szőlőt. Mások a feltámadáskor a templom előtt rakott tűzből vittek "szentelt szenet" és azt ásták el a parcella négy sarkában. Egy idős asszony szerint azonban a szőlőterület négy sarkában azért raktak valamilyen tárgyat, hogy a tolvajokat távol tartsák.


Tekintve, hogy a harang is szentelmény, és a harangozás szent funkció, szót kell ejteni a harangozással történő védekezésről. A zivatar, vihar előtti harangozást már évszázadokkal ezelőtt előírta a római szertartáskönyv. A katolicizmus tanai szerint nem a harangnak tulajdonítható a védő funkció, hanem a hívek harangozásra történő reagálásának, amely Istenhez való könyörgésben nyilvánul meg. A nép körében mindez nem ismeretes, csak az, hogy "a harang eltolja a felyhőket". A római szertartáskönyvvel ellentétben voltak olyan vidékek, ahol határozottan eltiltották a harangozást a vihar idején, mert állítólag az vonzotta a villámot, és attól tartottak, hogy a templomba csap.

 

1719-ben Egerben előírták a harangozónak, hogy "köteles tűz ellen és nyáron az ártálmas Fellyhők ellen … harangozni." A XVIII. század végén azonban az uralkodó megtiltotta a harangozást. Eszterházy Károly egri püspök ettől függetlenül 1793. augusztusában elrendelte egy közelgő vihar előtt, hogy szólaljon meg a városban minden harang, "mire a legterhesebb fellegek is szétoszlottak". Közel egy esztendővel később ugyanez történt. Az egri Ferences Renház Historia Domusa egy helyen megjegyzi, hogy a közelgő vihar és jégeső elé nem tudtak harangozni, mert megrepedt a templom harangja. A XVIII. században a városban minden napszakban megszólaltak a harangok, ha vihar támadt.

 

A vihar közeledtén napközben a Horánszki-, Preszler- és Steinhauser-féle szőlőben lévő kis harangokat, vagy ahogy a nép nevezte "csengő"-ket is félreverték. Mint előbb írtuk , a XVIII. században beszűntették a vihar elleni harangozást, mert azt tartották, hogy a haranghúzás vonzza a villámot. Több évtizedes kihagyás után Eger Város Tanácsa 1840. július 16-án az levelet intézte az érsekhez, melyben kérték a vihar előtti harangozás ismételt engedélyezését.

 

A jégeső elleni, viharágyúval való védekezés a XIX. század végén terjedt el hazánkban a földművelésügyi miniszter rendeletére a stájerországi sikerek következményeként. A kaviccsal és puskaporral működő ágyúkat a Rózsás-dűlőben, a Síkhegyen, a Cigléd-tetőn és a Rác hegyen állították fel, s kezelésük a vincellérek feladata volt. A viharágyúkat városunkban az 1940-es évek végén vonták ki a forgalomból. Miként az égiekhez való fohászkodás, harangozás sem biztosított teljes védelmet, úgy az ágyú sem. Mindenesetre a szüret idején, a hangulat emelésében mindig maradéktalanul betöltötte másodlagos szerepét. Bér egri vonatkozásban nincs határozott adatunk, de feltételezhető, hogy a viharágyú üzembe helyezése előtt itt is felszentelték, mint például Visontán.


A XX. század elején több olyan apróhirdetés olvasható a helybeli sajtóorgánumokban, amelyek jégkár elleni biztosításra ösztönzik az egri lakosságot. Mivel ezzel kapcsolatos levéltári iratok nem maradtak fenn, nincs tudomásunk arról, milyen mértékben éltek ezzel a lehetőséggel a nagybirtokosok, a szőlősgazdák és kapások.


A hóstyán élő legszegényebb szőlőművesek körében a közelmúltig élt a szokás, hogy közeledtekor éles szerszámot (balta, kasza) fordítottak az ég felé, vagy ha éppen a szőlőhegyen tartózkodtak, akkor nyelével lefelé ásót nyomtak a földbe azért, hogy az él széthasítsa a fellegeket. Nem lehet kétséges, hogy ez a szokás az analógiás mágia körébe sorolható.

 

- Fajcsák Attila -

 



< Vissza
Intézze ügyeit elektronikusan!