Ugrás a fő tartalomhoz
2024. december 21. | Tamás

Adószámla és adóegyenleg lekérdezése

Létrehozva: 2024. január 09.  |  Utoljára frissítve: 2024. január 10.

Eger Megyei Jogú Város önkormányzati adóhatóságánál nyilvántartott adószámlájáról többféleképpen tájékozódhat.


Ön leggyakrabban az elektronikusan (az Elektronikus Önkormányzati Portál felületen) lekérdezhető adószámlával, a postán vagy tárhelyére elektronikusan megküldött adószámla-kivonattal találkozhat. Szeretnénk segíteni a közölt adatok, például az aktuális tartozás, vagy a túlfizetés értelmezésében, így jelen tájékoztatókban összefoglaltuk az adószámlával kapcsolatos információkat.

 

Az önkormányzati adóhatóság által vezetett adószámlán nemcsak az egyes befizetések, kiutalások, átvezetések, hanem a kötelezettségek, visszaigénylések is megjelennek. A nyilvántartás ezeknek a tételeknek részletes, illetve egyenlegszintű kimutatására szolgál. Az adószámla fogalmát az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 7. §. 5. pontja szabályozza. Adószámla: az az önkormányzati adóhatóság által vezetett, az adózói fizetési kötelezettség és költségvetési támogatási igény, valamint az azokkal összefüggő pénzforgalom tételes, illetve egyenleg szintű kimutatására szolgáló nyilvántartás.

 

Az adóhatóság az adószámlán tartja nyilván az adókötelezettségeket, beleértve a helyi adókat és az egyéb fizetési kötelezettségeket is, az ezekkel kapcsolatos befizetéseket és kiutalásokat, átvezetéseket. Ezek adónemenként elkülönítve szerepelnek. Ha adott már be helyi adóbevallást (HIPA, IFA), adatbejelentést (Építményadó) illetve bejelentkezést (HIPA, IFA) az önkormányzati adóhatósághoz, esetleg adók módjára behajtásra kimutatott tartozást, vagy illetéket kellett fizetnie Hivatalunk felé vagy teljesített már helyi adó befizetést, akkor biztos lehet benne, hogy Ön is rendelkezik adószámlával.

 

Az Ön adószámláját nem érinti, hogy Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata és Hivatala számlavezető pénzintézetet váltott, hiszen mind a régi számlaszámokra, mind az új számlaszámokra befizetett adóösszegek az érintett adózó adószámlájára kerülnek!

 

Az adószámlán szerepel minden olyan adat, amiből megállapítható, hogy milyen formában, milyen gyakorisággal nyújtott be bevallást (HIPA, IFA), vagy adatbejelentést (építményadó), illetve bejelentkezést (HIPA, IFA) az adózó, a bevallások és adatbejelentések alapján mennyi adót kell vagy kellett fizetni, a kötelezettségeket mikor és milyen összegben kell vagy kellett teljesíteni, az egyes kötelezettségeket mikor, hogyan, milyen mértékben és határidőben teljesítette az adózó.

 

Az Elektronikus Önkormányzati Portál (továbbiakban: Portál) az önkormányzati helyi adóügyekben az elektronikus önkormányzati ügyintézés helyszíne. Az adózó vagy meghatalmazottja a Portálról tudja az bejelentési kötelezettségének megtételét indítani: https://ohp-20.asp.lgov.hu/nyitolap . Az online ügyintézéshez szükséges a Központi Azonosítási Ügynökön (KAÜ) keresztüli azonosítás. A Portál minden adózó számára elérhető, itt is megvalósulhat az adófizetési kötelezettségek online lekérdezése és akár befizetése is.

 

Adóegyenleg-lekérdezés

 

A szolgáltatás kiválasztásakor az ügyfélnek/adózónak lehetősége van saját vagy az általa képviselt adózó Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatához tartozó helyi adóegyenlegének lekérdezésére, amely nem igényel ügyintézői közreműködést, az ASP ADÓ szakrendszerből automatikusan kerül teljesítésre az adatszolgáltatási kérés.

 

HOGYAN TUDOM LEKÉRDEZNI AZ ADÓEGYENLEGEMET?


A szolgáltatás használatának lehetőségei:
• Az ügyfél lekérheti Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatához tartozó helyi adóegyenlegét.
• A szolgáltatás keretén belül lehetőség nyílik a saját és képviselt adózó(k) adószámla kivonatának lekérdezésére is.

 

A szolgáltatás használatának feltételei:
• Rendelkeznie kell KAÜ-regisztrációval, hogy be tudjon lépni a portálra, valamint igénybe vehesse a beküldéssel kapcsolatos elektronikus szolgáltatásokat.
• Az adóegyenleg-lekérdezés szolgáltatás csak bejelentkezést követően érhető el.
• Amennyiben képviselőként szeretne adóegyenleget-lekérdezni, az E-önkormányzat portál SZEREPKÖR menüpontja alatt végezze el a kiválasztást.

 

Ha Önnek már esedékes adótartozása van, úgy azt haladéktalanul meg kell fizetnie. Az adóhatóságnál nyilvántartott adótartozás, vagy tartozás összegét – nettó módon számítva – csökkenteni kell az ugyanazon adóhatóságnál nyilvántartott túlfizetés összegével. A pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózó a fizetési kötelezettségét belföldi pénzforgalmi számlájáról történő átutalással köteles teljesíteni. A pénzforgalmi számlanyitásra nem kötelezett adózó a fizetési kötelezettségét belföldi fizetési számlájáról történő átutalással vagy készpénz-átutalási megbízással köteles teljesíteni.

 

Ha az adott adónem tekintetében az adózónak fizetési kötelezettségét meghaladó összeg áll az adószámlán a rendelkezésére (a továbbiakban: túlfizetés), az adóhatóság a túlfizetés összegét kérelemre az adózó által megjelölt adónemre, fizetési kötelezettségre, számolja el.

 

Ha az adózónak adótartozása nincs és bevallási kötelezettségeinek eleget tett, rendelkezhet a fennmaradó összeg visszatérítéséről. Az adóhatóság a túlfizetést csak akkor térítheti vissza, ha a befizetőnek nincs általa nyilvántartott adótartozása. Az adózót megillető túlfizetés összegét az adóhatóság hivatalból elszámolhatja az általa nyilvántartott, az adózót terhelő tartozásra.

 

Rendelkezés hiányában az önkormányzati adóhatóság a túlfizetést a később esedékes adó kiegyenlítésére számolja el. Azaz, ha az adózó ezt nem kéri vissza a túlfizetést, úgy az „nem veszik el", hanem a következő helyi adófizetési kötelezettsége ezzel az összeggel csökkeni fog.

 

Ha az Ön számláján túlfizetést tart nyilván az önkormányzati adóhatóság, akkor akár a következő esedékességig vissza is kérheti az önkormányzati adóhatóságtól feltéve, hogy más hatóságnál nincs nyilvántartott adótartozása. Visszaigénylés kérelemre történik, maga a nyomtatvány a Portálra belépve tölthető ki és nyújtható be az adóhatósághoz. Az „ÜGYINDÍTÁS" menüpontban van arra lehetőség, hogy az adózó a túlfizetését visszaigényelje. /ADÓÜGY › ÁLTALÁNOS ADÓNYOMTATVÁNYOK › TÚLFIZETÉS ÁTVEZETÉSI ÉS VISSZATÉRÍTÉSI KÉRELEM/

 

A Portál használatával kapcsolatosan bővebb információt a következő oldalakon talál: https://ohp-20.asp.lgov.hu/tajekoztato

 

Tájékoztatjuk, hogy Eger Megyei Jogú Város honlapján www.eger.hu  => Adóügyek menüpontban a központi és egri helyi adójogszabályokról, önkormányzati adókkal kapcsolatos tájékoztatókról, információkról, elektronikus és papír alapú bevallási és adatbejelentési nyomtatványokról, elektronikusan intézhető ügyekről, beadványokról, adófizetésről részletesen tájékozódhat. Itt HÍRLEVÉL-re is fel lehet iratkozni, ez későbbiekben segíthet az információk időben történő megszerzésében.

 

Előre is köszönjük szíves közreműködését.

 

Eger, 2024. január hó


Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága



< Vissza
Intézze ügyeit elektronikusan!